Ifjúsági összművészeti
fesztivál & verseny
Részletek
2017. október 9-14.
ÉNEK
szekció
Részletek
2017. október 9-14.
FOTÓ
szekció
Részletek
2017. október 9-14.
TÁNC
szekció
Részletek
2017. október 9-14.
ZENE
szekció
Részletek
2017. október 9-14.
II. VESZPRÉMI EGYETEMI
SZÍNPADI TALÁLKOZÓ
Részletek
2017. október 11-14.

Rólunk

2015 októberében rendeztük meg az első Pannon UniFest összművészeti fesztivált Veszprém városában azzal a céllal, hogy a tehetséges hazai és nemzetközi fiatalok megmutathassák művészeti tudásukat a nézőközönségnek, neves és szakmai zsűrinek egyaránt. Ezáltal a fiatalok elősegíthették szakmai fejlődésüket, valamint egymást megismerve új kapcsolatokra is szert tehettek. A 3 napos programsorozat kapcsán összesen öt kategóriában nevezhettek a versenyzők. (Ének, fényképészet, hangszer, költészet- versmondás- novella, színpadi művek) A versenyen kívül egy workshop- ot is hirdettünk, ahol hasznos tanácsokkal, tapasztalatokkal gazdagodhattak a résztvevők.

Ezt a hagyományt idén is szeretnénk megtartani, ezért várjuk a tehetséges hazai és határon túli fiatal előadókat, művészeket a fent nevezett kategóriákban. Ha úgy érzed, hogy szeretnél részt venni egy nívós művészeti találkozón, ahol nem csak megmutathatod tudásod, de rengeteg új szakmai tapasztalattal, tanáccsal és kapcsolatokkal is gazdagodhatsz, akkor jelentkezz bátran! Természetesen nézőként is szívesen látunk, ha úgy érzed, hogy szeretnél számos új művészeti előadást és látványt megtekinteni, izgalmas és értékes délutánokat és estéket szerezni magadnak és barátaidnak, mivel ezen az eseményen garantált a jókedv, buli és szórakozás! Valamint a részvétel mind előadóként, mind nézőként teljesen ingyenes!

A Pannon Egyetem

A veszprémi Pannon Egyetem jogelődjét 1949-ben alapították, amikor is elhatározta az akkori ország vezetése, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem Nehézvegyipari- Karát Közép-Dunántúlra kívánják átköltöztetni, ezzel megalapozva egy Közép- Dunántúli tudásközpont létrehozását. Az ország vegyészmérnökeit itt képezték. A rendszerváltást követően az egyetem profilja számos új tudományággal bővült, újabb bölcsész és társadalomtudományi, gazdaságtudományi, informatikai és mérnöki szakok alakultak ki, 1990/91-től megkapta a Veszprémi Egyetem elnevezést, amely 2006-tól Pannon Egyetem néven fogadja a tanulni vágyó fiatalokat és idősebb generációkat is. A jelenleg 5 karral működő intézmény az ország számos pontján büszkélkedhet kihelyezett karral, valamint több speciális és hagyományos, minőségi képzéssel várja a diplomázni vágyó jelentkezőket. Az egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az oktatás mellett a kultúra és sport is kellő szerepet kapjon a hallgatók életében. Ezt mi sem bizonyítja, hogy a fesztivál egyik fő támogatója a Pannon Egyetem.

Az egyetemi évek alatt a diákok szabadon választható kreditekért részt vehetnek ingyenes kulturális előadásokon, az egyetem jó kapcsolatot ápol a színházakkal, kulturális központokkal, ezáltal a hallgatók kedvezményes színház és előadásbérleteket vásárolhatnak, vagy kedvezményesen, ingyenesen tekinthetnek meg számos olyan művészeti és kulturális előadást, amelyet az egyetem aulájában tartanak a tanévek folyamán. Az egyetem vérkeringésében számos külföldi Erasmus hallgató is részt vesz, fontos, hogy ezen hallgatók is találjanak maguknak megfelelő kikapcsolódást és szórakozást a Magyarországon töltött időszak alatt. Az egyetem vezetése is arra törekszik, hogy a fiatalok ne csak szakmai szinten szívják magukba a megfelelő tudást, de kellő műveltséggel is rendelkezzenek, ezért is támogatja a Pannon UniFest összművészeti fesztivált.

Veszprém, a királynék városa

Veszprém megye jogú városként a régióban kiemelkedő szerepet tölt be. A közel 59000 lakosú megyeszékhely számos kulturális fesztiváljával és művészeti programjával egész évben kiemelkedő minőségű és mennyiségű szórakozási és művelődési lehetőséget biztosít az ide látogatóknak és a helyi polgároknak egyaránt. Egyetemi városként hétköznap pezsgő fiatalos élet színt visz a mindennapokba. A Balaton közelsége a nyári hónapokban rengeteg új, izgalmas programot ígér az idelátogatóknak, nem is említve a Veszprémben rendezendő számos művészeti fesztivált. A város lakói közvetlenek, segítőkészek és büszkék városukra és hagyományaikra. A történelmi hangulatot idéző utcák és helyszínek nyugalma olyan csodákat és szépségeket rejt amit mindenképp meg kell tapasztalni. A Vár utca, a Bazilika, Gizella és István szobra történelmi jelentőségű. A város két színházzal és megannyi híres emberrel, tudóssal is büszkélkedhet, amelyre méltán emlékezhetünk. A várost a Bakony veszi körül, amely számos túrázási, kikapcsolódási lehetőségeket is rejteget a számunkra.

Magyar Ifjúsági Konferencia


A MIK a magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztetési fóruma.

Magyar Ifjúsági Konferencia logo

Tagjai közt tudva a legnagyobb hazai és határon túli ifjúsági intézményeket, célja az ország fiataljainak összefogása, érdekeik érvényesítése.

A Magyar Ifjúsági Konferencia olyan önkéntesen létrehozott, önkormányzattal és jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek stratégiai célja a magyar ifjúság bevonása az össznemzeti ifjúságpolitika alakításába, amely révén egyebek mellett elősegíthető a Magyarország határárain túl élő magyar ifjúsági közösségek magyarországi erkölcsi, anyagi, szakmapolitikai és diplomáciai támogatása is. További célkitűzésként szerepel a hazai és külhoni ifjúsági szervezetek közötti párbeszéd, és szakmai fejlesztő találkozások koordinálása, határon átnyúló programok és rendezvények elősegítése. Mindezek mellett a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület vállalja szemléletformáló találkozók, aktuális közéleti témákat feldolgozó rendezvények megvalósításában való részvételt.

A közös munka célja, hogy minél több magyar fiatal számára nyíljon lehetőség határokon átnyúló programokon, rendezvényeken való részvételre. Cél, hogy egyre többen érezhessék át az összetartozás élményét, tapasztalhassák meg a közös munka örömét, lássák annak gyümölcseit; mindezek segítségével biztosítható - e közösségeken keresztül - a magyar fiatalok testi, szellemi, lelki és erkölcsi fejlődése, erősíthető a magyar nemzethez tartozásuk tudata. A Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület a kölcsönös kapcsolatápolást, valamint anyanyelvünk és hagyományaink megőrzése mellett a szülőföldön maradást is szolgálni hivatott. A Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület keretei között házasságra lép az ifjúság és a nemzet ügye.

A Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület alapítói együttgondolkodásra és együtt munkálkodásra szólítanak mindenkit, aki felelősséget érez a magyar fiatalság jövőjéért.

 

Elérhetőség
Hallgatók a Művészetért Egyesület
8200 Veszprém,
Szilvádi utca 10/E.

info@pannon-unifest.eu
+36 70 603 5355

Írjon nekünk!